- Legendák Hajnala -

- Legendák Hajnala -

Utolsó javítás... PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Rothdak   
2009. november 03. kedd, 21:32
Úgy tűnik, hogy megvan a hiba...
Így a végére talán megtaláltuk a csapatos kalandok hibáját, amely tényleg a dátumkezeléssel volt összefüggésben (valaki írta is itt, hogy éjfél után elszállt az adott kaland). Nos a probléma tényleg az volt, hogyha az adott kalandot nem oldották meg még aznap (Amos időszámítása szerint), akkor azt a program úgy vette, mintha elveszett volna... azonban mivel nem volt megoldva és a dátum sem járt le, így az adatbázisból nem tudott törlődni az adat.  A lényeg, hogy remélhetőleg a dolog már jól működik, szóval lehet még eben az évben csapatos kalandokat megoldani!

Ezzel sajnos el is árultam azt, hogy AMOS világa az év végéig létezik még, utána megmarad egy "tényleges" fantázia világnak emlékeink között, amelyből sok minden lehetett volna... A hétvégén Jedi kolléga is mérlegelte a helyzetet és amellett döntött, hogy a játéknak ne legyen folytatása.
Én magam is emellett voltam, de egy esetleges "resetben" benne lettem volna, amennyiben Jedi kolléga is úgy áll hozzá... nem így döntött és ezt a magam részéről meg tudom érteni. 
Tudom, hogy a játékosok oldaláról már nehezebb, s talán éppen ezért nem is szeretném "ragozni" ezt a dolgot tovább. Egy régi klasszikust idézve:

"Szép volt, jó volt... ennyi volt."
 
Egyéb információk
  • A játék (elméletileg) az év végéig működik majd, addig lehet lépni a szerveren és a honlap is működik majd.
  • Karaktereket lehet készíteni a megengedett létszámig (8 karakter).
  • Új regisztráció már nem lehetséges (a weboldalra és a játékba sem).
  • Az adatbázisokat a végén lementjük, hiszen: soha ne mondd, hogy soha... ki tudja, hogy mi lesz a későbbiekben?

Mindenkinek további "kellemes" kalandozást és köszönjük, hogy Velünk voltatok! A magam részéről maximálisan megtettem mindent a játékért... ennyi tellett.

Maradok tisztelettel:
Rothdak
 
 
 
Joomla 1.5 Templates by Joomlashack